Gályás program Óbudán
„Rabszolgályás” kalandtúra a Dunán 2023.05.02-05. Eső esetén 05.08-12.
A program az óbudai iskoláknak-óvodáknak költségtérítés mentes.
Társadalmi felelősségvállalási programunkon várjuk szeretettel az oktatási és a közintézmények diákjait, tagjait, dolgozóit.
A III. kerület összes iskolájának, és óvodájának 2011. óta egy olyan különleges lehetőséget biztosítunk, amelynek keretein belül intézményenként egy csoportot egy útra vendégül látunk a Római-parti „Gályázásra”.
Az intézményenkénti csoport alatt a tagintézményenként maximum újabb 1 db csoportot értünk, tehát egy intézmény 4 telephellyel együtt is maximum 2 csoportot küldhet.
Az időbeosztási tervet intézményenként lehet online foglalással megtenni a webshopunkban, amelynek módjáról tájékoztatjuk a programért felelős személyt.
A nagy létszámú programot egy Római mintájú, de motorral hajtott korhű hajóval tudjuk kiszolgálni. A hajózás alatt történelmi visszatekintést tart a kapitány, illetve megismerkedünk a Római-part szépségeivel.
A parton lévő csoport egyik fele a közeli játszótéren, part szakaszon tud várni, a másik fele a hajóba be tud szállni. Felnőttekből 11 fő tud a hajóra szállni egy körben.
Időbeosztás, árak, jelentkezés:
Tavaszi szezon: 2023. május 2-5.
Esőhét: május 08-12.
Jelentkezés: https://indian-vizitura.hu/termek/galyas-kalandtura/
- 1 csoport kísérőkkel együtt maximum 28 főből állhat, amelyet 2 x 14 fős turnusokra bontva 30-30 perc alatt tudunk elvinni.
- Ha 28 főre szeretne valaki foglalni, az 2 időpontra lehetséges egymás után, és a termék mennyiségének a 2 x 14 főt kell tartalmaznia.
- A két időpont mehet 1 kosárba.
- A számlázási adatoknál az alábbi sémát kérjük követni:Példa:
Vezetéknév: Óbudai
Keresztnév: Sportsuli Cégnév: Óbudai SportsuliAdószám: az iskola adószáma
Cím: Az iskola hivatalos címe
Email: titkarsagkukacsportsuli.hu
Tel: A tanár telefonja
Mennyiség: 2023.01.01. 9.00: 14 fő + 2023.01.01. 9.30: 14 fő = 28 fő!
Megjegyzés: Tanár neve, melyik osztályt hozza, hány fővel, tanár email címe
Hétköznap 9-12 óráig (óvodások-iskolások)
A kedvezőtlen időjárás miatti helyeket ugyanaz a csoport automatikusan a következő héten kapja meg.
Részvételi költségek:
A program alapdíja 3.500 Ft/fő.
- Támogatott jelentkezés III. ker közoktatási intézményeknek egy alkalommal: 0 Ft/fő
- Kedvezményes jelentkezés: Oktatási intézményeknek a harmadik csoporttól, vagy nem közoktatási besorolás esetén 2.900 Ft/fő
A kedvezményes jelentkezés Gyermek/csoportos kedvezményt tartalmaz az Indián-vízitúra felajánlásának köszönhetően.
Kérjük, hogy támogassa az evezős gyermekeket éves pártoló tagsági megvásárlásával, amely az egyesületi webshopban található meg.
Feltételek:
- Az Egyesület vállalja a biztonságos hajózási feltételek megteremtését, és a költségtérítés mentes programszervezést iskolánként / óvodánként 2 csoport erejéig.
- A programot az intézmény és az Egyesület közösen koordinálja. A csoportokat az intézmény vezetője jelöli ki, és az oda-vissza közlekedésről is gondoskodik.
- A gyerekek elégséges számú kísérőikkel együtt jöhetnek le a – Duna-parti gyülekezőhelyre.
- A mentőmellények parti felvétele után mehetnek be a hajóba a résztvevők, amelyet a következő csoportnak lent adhatnak át.
- Lent a parton van játszótér, ülőhely és vendéglátó de a csoport másik fele vállalhat egy kis Római-parti önkéntes rendbetételt is.
- A ruházat tekintetében különleges öltözékre nincsen szükség. Esőkabátot hozhatnak magukkal a résztvevők, ha az időjárás bizonytalannak látszik.
- A program önellátásos. Rossz idő esetén a programot felfüggesztjük, vagy elhalasztjuk 1 héttel.
- A Római-parti vízi élet és a sportolás közös népszerűsítése érdekében az intézmény vállalhatja az Egyesület által átadott tájékoztatók elhelyezését és a plakát kifüggesztését.
- A programot megvalósító Egyesületet Óbuda-Békásmegyer önkormányzata támogatja.
2011-2022 közt csak a III. kerületből több mint 13.000 fővel ismertettük meg a Római-parti „gályázást”.
Elérhetőség:
Horváth Péter „Kisindián”
Óbudai SE
Tel: +36 20 / 3210811,
E-mail: info(kukac)indian-vizitura.hu
A programon saját felelősségre lehet részt venni.
Egyéb feltételek: