Árak és feltételek
Sport és nyári élménytábor jelentkezési díjai 2023-ban
Budapesti napközis kajak-kenu nyári táborainkban 6-18 évesen tudsz részt venni evezősként, kormányos tanulóként. Önkéntesnek, segítőnek is tudsz jelentkezni akár a közösségi ötven órád teljesítése után is.
A kajak-kenu vízi táboraink heti programjai szabadidősportos kajak-kenu edzéseknek és oktatásoknak felelnek meg, amelyeket különféle élmény elemekkel egészítünk ki.
1997 óta az a célunk, hogy jó minőségű, gyermekbarát, élményekben gazdag, lekötő-elfárasztó programot adjunk.
Táborainkban több ezer gyermek és több száz önkéntes fordult már meg balesetek nélkül.
Jelentkezési határidő: 2023.02.01-től, vagy 2 héttel a választott időpont előtt, illetve az adott program beteléséig.
Jelentkezés módja: Webshopon keresztül ide kattintva.
Fizetés: Elsősorban banki átutalással, de elfogadunk SZÉP kártyát is.
Részvételi költségek 5 napra, hétfőtől-péntekig:
- Normál jelentkezés: 59.000 Ft/fő/turnus
A normál résztvevők és pártoló tagok, adó 1% felajánlók, támogatók segítik az Egyesület fejlesztéseit: a működésen túli programok, szakemberek, képzések, új eszközök finanszírozását.
Gazdasági társaság jelentkezése esetén (un. céges számlázás) ezt az árat tudjuk biztosítani.
- Egyesület által biztosított kedvezményes jelentkezés: 44.500 Ft/fő/turnus
A webshopos vásárlásnál érhető el, lásd általános kedvezményeinket lentebb. Az Óbudai lakcímmel rendelkezőknek a nyári tábor pályázaton elnyerhető kedvezmény a nyári tábor pályázat feltételei alapján vehető igénybe.
Céges számlázás esetén a lakossági kedvezményeket nem tudjuk biztosítani, tehát a “Normál jelentkezés” árai vehetőek igénybe.
- A normál 50%-os támogatású tábori keret betelt, és a 90%-os kiemelten támogatott Hh, HHH, tartósan beteg gyermekkel és RGYK-s támogatással rendelkező létszámkeret is!
Általános kedvezmények: 14.500 Ft a vásárlás (kosár) értékéből.
- Hírlevél feliratkozóinknak.
- Hűség: a visszatérő résztvevőinknek.
- Több tábor: a több táborba egyszerre befizetőknek.
- Testvér: a legalább egy testvérrel azonos táborba érkezőknek.
- Az önellátóknak: ilyenkor az ételt és italt a szülő biztosítja.
- NOE tagoknak: a nagycsaládosok országos szövetéség tagjainak: érvényes NOE tagság esetén.
2023. évi nyári táboros pályázat kedvezményei Óbudaiaknak: / A szerződés megkötéséig a feltételek változhatnak. A tábori keret az előjelentkezettekel betelt)
- Óbudai támogatott és kedvezményes jelentkezés: 59.000 Ft helyett 29.500 Ft/fő/turnus, amely 50% támogatást tartalmaz.
Óbudai lakossági és nyári táboros pályázati támogatás: -29.500 Ft a vásárlás (kosár) értékéből a nyertes pályázat keret (jelentkezők létszáma) kimerülésig.
- A normál 50%-os támogatású tábori keret betelt, és a 90%-os kiemelten támogatott HH, HHH, tartósan beteg gyermekkel és RGYK-s támogatással rendelkező létszámkeret is!
III. kerületi lakcím kártyával (állandó lakcím, lakóhely) rendelkező, 18 év alatti gyermek veheti igénybe.
Feltétel: A beiratkozáskor és ezt digitális másolatban (PDF, Jpeg) a lakcímkártyát igazolni is tudja, illetve aláírja a támogatás igazolási lapot.
A kerületi gyermekek akár 2 x 1 héten át vehetik igénybe a kedvezményes napközis Sport és nyári élménytábort a Római-parton amely a napi háromszori étkezést is tartalmazza.
- Extra támogatott, kiemelten kedvezményes részvételi díj: 59.000 Ft helyett 5.900 Ft/fő, amely 53.100 Ft támogatást tartalmaz.
- Ez meghatározott feltételek mellett a III. kerületben állandó lakcímmel rendelkező 6-16 éves korú gyermekeknek és fiataloknak jár,
- – akik hátrányos helyzetűek,
– halmozottan hátrányos helyzetűek,
– tartósan betegek,
– és / vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben (RGYK) részesülnek.
Kupon kód használatával érhető el, amelyet a célcsoportnak juttatunk el E-mailben.
A III. kerületi RGYK gyermekek akár 2 x 1 héten át vehetik igénybe a napközis Sport és nyári élménytábort a Római-parton amely a napi háromszori étkezést is tartalmazza.
2023. Óbudai nyári tábor pályázati keret:
- A pályázat feltételeit itt lehet megtalálni: https://civil.obuda.hu/
Mi a következő kvótával gazdálkodhatunk:
Megnevezés | III. kerületi Táborozók létszáma összesen* (fő) | A tábor teljes díja (Ft/fő/hét) | A tábor kedvezményes díja (Ft/fő/hét) | Támogatási intenzitás (%) | |
Normál kerületi lakosok, táborozók (10%-50% támogatási intenzitás) | 35 fő – a keret betöltésre került, új jelentkezést nem tudunk fogadni már ezen a soron. | 59.000 | 29.500 Ft/fő/hét | 50% | |
HH, HHH, RGYK, tartósan beteg táborozók (50%-100% támogatási intenzitás) | 10 fő. Betelt! (tájékoztató jellegű adat) | 59.000 | 5.900 Ft/fő/hét | 90% | |
Összesen: | 45 fő | Ebből a 35 fő kedvezményes és kiemelten támogatott 10 fős hely is elfogyott. |
- Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának a támogatásával, a nyári táboros pályázatból a megnyert pályázati összeg erejéig tudjuk adni jelentkezési sorrendben.
- Az elnyert pályázati létszám keret kimerülése esetén normál jelentkezéssel lehet jönni a táborokba.
- A támogatási keret kimerülése utáni jelentkezőktől a jelentkezőktől a különbözetet utólag külön díj befizetésével kérjük el, mert a pályázati keret kimerülését heti szinten tudjuk adminisztrálni.
- Az óbudai nyári tábor kedvezményre regisztrálók jelentkezők vállalják a pótbefizetést minimum az egyesületi kedvezményes szintig, ha nem tudják hitelt érdemlően igazolni a fentiek alapján a jogosultságot (Pl. nincsen igazolható állandó III. ker lakcíme a résztvevőnek, vagy elmúlt 18 éves), vagy ha az esetlegesen megnyert pályázati keret már kimerült de még jelentkeztek rá.
A kedvezmények nem halmozhatóak.
Az óbudai kedvezmény pótdíj fizetési kötelezettsége nem tekinthető rendelés visszamondási feltételnek.
A turnusok fenti díjai magukban foglalják az alábbiakat:
Ezen felül a gyermektábor, nyári tábor díjai tartalmazzák:
- Tagdíjat: Pártolói tagság esetén év végéig a hosszabbítást, új tagjainknak az éves pártolói tagdíjat folyó év végéig, amellyel több szolgáltatásunknál is kedvezmények járnak!
- Étkezést: Napi gyermekmenüt 4 napra (H-CS) ebéd + tízóraira, uzsonnára idény gyümölcsöt vagy péksüteményt. A kisebb étvágyú gyermekek fél adagot kaphatnak. Az Óbudai pályázaton támogatott gyermekek az ötödik nap is kapnak ellátást.
- Oktatást: A túrakenus, kajakos, sárkányhajós evezésoktatást, kenus vizsgát, 10 éves kor felett a kormányos képzés és vizsga lehetőségét,
- Vízitelepi szolgáltatásokat: Mosdó- és öltözőhasználatot, vízvételi lehetőséget, a vízitelepi játékok használatát (csocsó, társasjáték, kártya, rajzolás),
- Rómaifürdő strandbelépőt: + Vízi játékot (érvényes diákigazolvány felmutatásával és megfelelő időjárás esetén),
- Egyéb extrákat: Kreatív foglalkozáson való részvétel, az egész napos pénteki vízitúra részvételi lehetőségét (önellátás szükséges).
- MINDENKIRE adunk mentőmellényt.
A pártoló tagság tartalma:
- Kedvezményes jelentkezés egyéb programjainkra: Mennyiségi / csoportos kedvezmény minden további szolgáltatásunknál,
- Kizárólagos részvétel: A csak a tagságnak rendezett, sokszor ingyenes programokra eljöhetsz az esemény feltételeinek betartásával,
- Ingyenes hajó kölcsönzés: Évente egy darab hajót kikölcsönözhetsz a napi készletből helyből indulással és érkezéssel a kölcsönzési feltételek betartásával
Étkezés jellemzői:
- Fertőtlenítő napi mosáson átesett rozsdamentes evőeszközöket, és az étel szolgáltató által adott egyszer használatos étel tárolókat biztosítunk, poharat nem.
- Felár nélkül tudunk különféle mentes (tej,tojás, glutén) étrendet biztosítani előzetes jelzés esetén a Dr. Séftől,
- Az étlapot a táborok előtt nagyjából 1 héttel tesszük közzé, de rendelést a jelentkezéskor tudunk csak felvenni,
- Az étkezést kizárólag hétfőtől csütörtökig (illetve a túra nélküli napra) áll módunkban megrendelni, a pénteki napra tervezett vízitúra mindenkinek önellátásos,
- Önellátás is választható a jelentkezésnél. Az étel meghagyása, vagy nem kérése esetén visszatérítést nem tudunk adni,
Fakultatív költségek:
- Zsebpénz, napi 1-1 édességre – ha szeretne vásárolni a résztvevő a büfékben
Mosdó és öltöző használati lehetőség:
- A telepen fiú-lány mosdó van szappannal és kézfertőtlenítővel a kézmosáshoz, illetve ivóvízvételi lehetőség található az udvarukon mindenki számára.
———————-
Nyári tábor, gyermektáborok normál túrafeltételeket kiegészítő szabályai
1. Jelentkezés, limitek, szükséges okmányok, nyilatkozatok
- A programokra a saját oldalunkon történő webshopos jelentkezés személyes adatainak és igazolások hiánytalan kitöltésével csak lehet beregisztrálni, amelyeket ellenőrzünk és a pályázatokhoz felhasználunk.
- A közvetítő oldalakon, egyéb helyeken (sajtó, weboldalak, hírlevelek, közösségi média felületek stb) megjelent feltételek, árak általános tájékoztatásnak minősülnek, ezért nem tekintjük ajánlatnak őket.
- Megrendelést kizárólag a saját webshopunkban veszünk fel (ettől eltérő saját nyilatkozat nélkül), különösen a nyilvános programok tekintetében.
- Egy fogyasztó maximum 4 főt tud beregisztrálni a programba, külön-külön jelentkezéssel kivéve ha testvérek.
- A 4 főt meghaladó, egy regisztráló által leadott jelentkeztetés, vagy céges (egyéb gazdasági társaságok, egyesületek, mozgalmak, szervezett csoportok) névre történő számlázás esetén vélelmezzük az un. üzleti felhasználást amely esetén a támogatások nélkül teljes díj fizetendő.
- Az általunk adott szülői-részvételi nyilatkozat hátoldalára kérjük fénymásold le a taj kártyát, egy fényképes igazolványt és az érvényes lakcímkártyát a résztvevőről,
- Az úszástudásról a gondviselő nyilatkozik a webes jelentkezésnél, és a szülői-résztvevői nyilatkozaton,
- A jelentkezés egyben pártoló tagfelvételi kérelem az Óbudai Sportegyesületbe vagy az érvényes tagság esetén annak meghosszabbítása folyó év végéig.
- Adatkezelési kiegészítés: Az Óbudai SE a támogatást igénybe vevő táborozó egyes adatait továbbítja Budapest Főváros III. kerület, Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal, mint a pályázat lebonyolítója (a továbbiakban: Polgármesteri hivatal) részére a támogatás szerződésszerű felhasználásának igazolása céljából.
- A továbbítandó adatok köre:
- táborozó:– neve,- születési ideje,- lakcíme (csak III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező táborozó után vehető igénybe támogatás)
- A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, tartósan beteg illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő táborozók esetében a határozat iktatószáma.
- A határozatnak a tábor ideje alatt hatályosnak kell lennie.
- Szükség van dokumentum-másolatok benyújtására: A táborozók kedvezményes térítési díjának elszámolásához szükséges a pályázati felhívásban foglalt feltételek megfelelő dokumentumokkal történő igazolása. Így különösen szükséges benyújtani:- a lakcímet igazoló hatósági igazolvány, lakcímet és a születési dátumot tartalmazó oldalának elektronikus másolatát (szkennelt, vagy lefényképezett olvasható dokumentum), illetve- a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő táborozó esetén az erről szóló határozat minden oldalát tartalmazó dokumentum elektronikus (szkennelt, vagy lefényképezett olvasható dokumentum) másolatát.A fenti továbbított adatokat a Polgármesteri Hivatal az elszámolás benyújtásának elfogadásától számított 5. év december 31-napjáig őrzi meg az állami támogatásokra vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint.- a dokumentumok .pdf esetleg .jpeg formátumban fogadhatóak el, maximum 2 Mb méretben.
- A pályázat feltételeit itt lehet megtalálni: https://civil.obuda.hu/
2. Fizetési feltételek, határidők, ügyintézési és egyéb költségek
- A tábor kezdete előtti legalább 2 héttel vagy közvetlenül a rendelés leadásakor kérjük rendezni díjakat a különféle átutalási határidők miatt,
- Várólista jelentése: A jelentkezés megtörtént, de a díjak kiegyenlítése nem. A várólistáról 1 hét után, de legkésőbb a tábor előtt 31 nappal töröljük a résztvevő nevét, amelyről előzetes értesítést küldünk,
- Kezdéshez közeli időponti jelentkezés esetén a díj a megrendelési napon kifizetendő,
- A nyári tábor és a vízitúra díjakat a webshopos rendelés automatikus visszaigazolása után el lehet elutalni ha nem kaptál megrendelés visszautasító levelet tőlünk, vagy korábban nem zártunk ki a táborból,
- Jelentkezéseddel kifejezetten elfogadod a vízitúra általános szabályainkat és jelen feltételeket, illetve nem tartod eltúlzottnak a lemondási, átjelentkezési kondícióinkat.
- A nehezen azonosítható, rendelésszám és név nélküli utalások esetén ügyintézési díjat számolunk fel amely alkalmanként 5.000 Ft.
3. Jelentkezés és részvétel kiegészítő feltételei (KF)
Kik vehetnek részt?
- A teljesen kezdő evezősök is, mert a korábbi tapasztalat a nyári táborainkban, edzéseinken, vízitúráinkon nem előírás. Mindegyik táborban indítunk teljesen kezdőknek szóló képzéseket az oktatási heteken, és a vízitúrákon is.
- Nyári táborainkba, programjainkra a Hajózási Szabályzat szerinti hajózásra alkalmas állapotú egészséges résztvevőket tudjuk befogadni 6 éves kortól,
- Nagyobb testvér vagy szülő jelenléte esetén a korhatár lefelé módosulhat. A kisebbek is eljöhetnek, ha biztosított az állandó felügyeletük a program alatt a gondviselő / kísérő részéről,
- Programjainkon csak szobatiszta, önállóan étkezni és öltözni tudó résztvevők vehetnek részt,
- Nyári táborainkat azok számára szervezzük, akik nem igényelnek életvitel szerűen szakszerű orvosi / gondozói felügyeletet, és cselekvő, illetve felfogó képességük nem korlátozott orvosi / pedagógiai értelemben.
Kiket nem tudunk fogadni?
- A korábbi években a házirendet, vagy a közösségi élet szabályait súlyosan megsértő módon viselkedőket, a táborból kitiltott személyeket,
- a fertőző betegségben, egyensúly vagy eszméletvesztéssel, keringési, kezeletlen anyagcsere zavarral járó betegségekben szenvedőket,
- a magatartási zavarban, labilis viselkedési / elmeállapotban lévőket,
- a friss és feldolgozatlan súlyos érzelmi traumán átesett résztvevőket (családi tragédia, válás, önpusztító viselkedés stb.),
- a hajózási képességeket, közösségi életben, szabadidős sportolásban, oktatásban való aktív részvételt súlyosan hátráltató fogyatékosságban szenvedő vagy azon Speciális Nevelési Igényű résztvevőket akik nem tudják a hajózási szabályzatot és a tábori szabályzatainkat betartani.
- A magyarul nem beszélőket.
Enyhe fogyatékosságban szenvedőket 20 éve fogadunk, olyanokat, akik a (HSZ) szerint még nem akadályozottak a részvételben.
- A jelentkezési lapon kérjük külön tüntesd fel az információkat, illetve előzetesen hívjál fel minket,
- Résztvevő és gondviselője köteles számunkra szóbeli tájékoztatást is adni a tábor előtt és a megérkezéskor is,
- Bizonytalanság esetén a nyílt napunkon vagy a hétfői napon történő napidíj vásárlásos megjelenést kérjük igénybe venni, ahol lehetőséget biztosítunk a program kipróbálásra edző felügyelete mellett,
- A próba evezés eredményétől függ, hogy tudjuk-e a továbbiakban vállalni a résztvevő evezésoktatását, edzését,
- Amennyiben fogyatékosságban szenvedő személyt szeretnél jelentkeztetni, kérjük hogy 30 napnál nem régebbi orvosi, szakemberi igazolást is csatolj a kifejezetten evezős sportolásra való alkalmasságról,
- Az elmúlt években minden programon szeretettel vártuk az enyhe fogyatékosságban szenvedő vízi-túra társainkat, akikkel remek programot tudtunk lebonyolítani.
Programon belüli limitek:
- A sportoktatás és a hajóhasználat nincsen mennyiségi korláthoz kötve,
- A tényleges részvételtől és igénybevétel számától (hány kört ment a résztvevő) függetlenül sorba lehet újra állni amíg az evezős program elem tart,
- A kreatív programot többször megrendezzük, így mindenki csatlakozhat hozzá.
Szolgáltatás garancia:
- Teljes megvalósítási garanciát nem tudunk vállalni a program közterületnek és külső környezeti viszonyoknak való kitettsége miatt,
- A programok időbeli beosztása, egyes program elemek héten belüli felcserélése egymással az aktuális időjárási és vízállási viszonyoktól függően alakulhat,
- Lehetőség szerint a felsorolt szolgáltatások mindegyikét megvalósítjuk a résztvevők biztonságának elsődleges figyelembe vételével,
- Amennyiben hozzánk nem köthető, tőlünk független tényező miatt elmaradna a program elemekből valamelyik, abban az esetben nem tudjuk a program elem árát jóváírni, vagy visszatéríteni,
- Ilyen ok lehet például:
– a viharos, hűvös, esős időjárás
– a vizugy.hu oldalon a Budapesti 1646,5 fkm vízmércén 450/600 cm feletti vízállás
– vagy bármilyen más általunk nem elhárítható, vagy veszélyeztetőnek látszó körülmény: például elered az eső a strand látogatás napján
Helyszínek, ki és bejelentkezés:
- A programok mindegyike alapvetően közterületen, és a nyílt vízfelületű Dunán zajlik,
- Minden esetben a vízitelepen, illetve a külső helyszínek bejáratánál van a gyülekező, és a ki-bejelentkezés is amely időtartamhoz kötött,
- Csak a bejelentkezés és az általunk adott karszalag felvétele után lehet velünk a partra lejönni,
- Hazaindulni az eszközpark eltakarítása és raktárba vissza adása, illetve a vízitelepi kijelentkezés után lehet,
- A szülőként 1 nappal korábban jelezd, ha a tábor vége előtt elvinnéd a gyermeked,
- A szülők a telephelyre engedély nélkül nem léphetnek be, gyermeküket a kapuig kísérhetik, más – hozzájuk nem tartozó gyermeket csak a táborvezető vagy a helyettese jelenlétében szólíthatnak meg.
Házirend és szabálysértés:
- A házirend minden résztvevő és a tábor területére esetlegesen engedéllyel belépő szülők/kísérők számára betartandó. A házirend szabályait megsértő résztvevő akár haladéktalanul kizárható a programból a gondviselő értesítése mellett. Ilyen esetben a programdíjat nem tudjuk visszatéríteni,
- A közösségi élet, a büntető törvénykönyv vagy a közterület – tábor viselkedési szabályainak súlyos megsértése esetén a gyermektábor nyugalma érdekében haladéktalanul hatósági eljárást kezdeményezünk az illetékes rendfenntartó szerv bevonásával,
- A házirendet és a feltételeket súlyosan vagy — szándékosan, ismételten– megszegő résztvevő jelentkezését a további programokra a szervező indoklás nélkül elutasíthatja,
- A táborban a fegyelmet a szükséges mértékben betartjuk, tekintettel a hajózásra mint veszélyes üzemre.
Panasz esetén:
- A felmerülő panaszokat, észrevételeket, kérdéseket haladéktalanul a program vezetőnél, illetve menet közben a hajó kormányosánál jelezd,
- Kérjük, hogy juttasd el hozzánk az információkat, hogy helyben tudjunk segíteni vagy legkésőbb a következő napra megoldhatóvá váljon a kérésed,
- Észrevételedet E-mailben is el tudod küldeni,
- Minden panaszt a lehető legrövidebb időn belül kivizsgálunk, és lehetőségeinkhez mérten orvosolunk az előre megadott szolgáltatás feltételeink keretei között,
- A kulturált hangnem és a jó hangulat fenntartása közös érdekünk, ezért a kérjük te is így viselkedj.
További szabályok, feltételek, lemondás, információk:
- ÁSZF – Általános Szolgáltatási Feltételek
- Óbudai SE alapszabálya
- Házirend: A nyári táborainkban és egyes programokon, ahol feltüntetésre kerül a hatálya
- Általános vízitúra szabályaink: lemondási feltételek, részvételi szabályok, díj csomagok és fizetési kondíciók leírása
- Területileg illetékes Nemzeti Park szabályai
- Indián-vízitúra (H.Péter EV.) adatkezelési tájékoztató
- Óbudai SE adatkezelési tájékoztató
- Hajózási szabályzat – VÍZIKRESZ
- Természetvédelmi törvény
- Szülői-résztvevői nyilatkozat
- KF – Különleges feltételek: A megadott programon érvényes, mint például a nyári táborok, gyermekprogramok.
- + az adott programra érvényes szabályok, külső helyszínek házirendje
- Online vitarendezési platform webshopos vásárlás, online megrendelés esetén: https://ec.europa.eu/
consumers/odr/main/index.cfm? event=main.home.chooseLanguage
A programokon létszámkorlát van, a hajók száma limitált. A programleírások nem minősülnek ajánlatnak!
A változtatás jogát fenntartjuk, a képek illusztrációk.
Kapcsolat: https://indian-vizitura.hu/kapcsolat/
Facebook: Indián-vízitúra facebook csoport
Az eseményen való részvételt a Magyar Vízitúra Szövetség támogatja.
https://www.vizitura-szovetseg.hu/magyarviziturazas-eve/
Több nemzetközi nyelven is beszélünk, de a program fő kommunikációs csatornája a magyar, ezért minimum alapfokú nyelvtudást várunk el a résztvevőktől.
We can speak/write english language (basic level) but our documents, offers, terms and conditions has written in Hungarian language. We are not responsible for communications other than Hungarian language.
Óbudai Sportegyesület and indian-vizitura.hu and the crew does not take any responsibility for damages resulting from misunderstandings in the translation of the programs, services and descriptions on the site in any other language.
Thank you for understandig!