Gemenc vízitúra a természet szerelmeseinek tengeri kajakkal és túrakenuval

A gemenci erdő vízitúra olyan területeken halad keresztül, amely egyedülálló természeti kincsekben bővelkedik.

 

Nehézségi fok: Közepes. Oktatás után stabil hajókkal a túravezető mellett teljesíthető a kezdőknek is a táv. A nagy Dunán van hajós forgalom és hullámzás, de jól belátható a közlekedés. A vízállástól függően járható a Rezéti ág. Fürdeni nem nagyon lehet tavasszal. Kikötési lehetőség több helyen is van, de a térerő és az angol wc az indulásnál található meg.

 

Tengeri kajakos, vagy túrakenus Gemenc vízitúránkon közép Európa egyik legnagyobb ártéri erdősége által borított tájon lehet evezni, amelynek nagy része természetvédelmi terület.

A vad állomány nagy méreteket ölt, még a folyóparton is számtalan helyen lehet látni a nyomokat.

Az őszi szarvasbőgésen át, a Pörbölyi titánon, az erdei kisvasúton keresztül számtalan olyan látnivaló van ezen az útvonalon, amely kiegészítője lehet az egynapos evezésnek.

 

Stabil hajóinkban a teljesen kezdő, és a haladó kenusaink, illetve tengeri vagy túra kajakosaink is megismerhetik ezen a különlegesen szép vízitúra útvonalon való evezés élményét.

Az indulás előtt egy rövid, de alapos evezős és kormányos oktatásban részesítünk.

A  Gemenci-erdő vízitúra természetvédelmi területen halad keresztül, amelyhez az engedélyeket mi beszerezzük.

Ismertetjük az útvonalat és baleset megelőzési, illetve természetvédelmi tájékoztatót tartunk. Minden csapat mellé adunk vízitúravezetőt.

Az elmúlt években azon túratársaink, akik betartották az oktatáson tanultakat, azok balesetmentesen hozták végig a hajóinkat.

Gyere velünk egy felejthetetlen Gemenc-ártér-Duna vízitúrára!

 

Időpontok:

 

  • 2023.05.06/07. Szombat, vasárnap

 

  • 2023.09.16/17. Szombat, vasárnap

 

 

Jelentkezési határidő: 1-2 héttel a választott időpont előtt, illetve a program beteléséig.

Jelentkezés módja: Webshopon keresztül ide kattintva

Fizetés: Elsősorban banki átutalással.

 

Részvételi díjak: A díjak a 480 Ft/L ü.a. árak mellett értendőek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

  • Tc 4 fős túra kenuval: 9.900 Ft/fő + Nemzeti parki engedély= 9.900 Ft/fő

 

  • Tengeri / túra kajakkal:  12.900 Ft/fő + Nemzeti parki engedély= 12.900 Ft/fő
    1 és 2 fős stabil kajakokat (Perception Carolina 14 exp, Horizon, Vista)  viszünk, amelyben mind a két hely a tényleges használattól függetlenül kifizetendő. Legalább az egyik evezősnek már tapasztaltnak kell lennie.

 

Kedvezményes jegyárak:

  • Tc 4 fős kenuval:  6.900 Ft/fő + Nemzeti parki engedély= 9.500 Ft/fő

 

– Gyermekeknek: 0-14 éves korig
– Óbudai SE tagoknak (rendes, pártoló): Aktuális évi tagságival
– Csoportosan jelentkezők: Minimum 10 fő jelentkezése, és befizetése esetén
– NOE tagoknak: Érvényes matricával

 

A díjak a 480 Ft/L ü.a. árak mellett értendőek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

Kérjük, hogy támogasd az evezős gyermekeket éves pártoló tagsági megvásárlásával (és az adó 1% felajánlásoddal), amelyet az egyesületi webshopban (idekattintva) vásárolhatsz meg.

A pártoló tagoknak adunk:

  • Kedvezményes jelentkezést egyéb programjainkra: Mennyiségi/csoportos kedvezmény minden további szolgáltatásunknál,
  • Kizárólagos részvételt: A csak a tagságnak rendezett programokra eljöhetsz az esemény feltételeinek betartásával,
  • Ingyenes hajó kölcsönzést: Évente egy darab hajót kikölcsönözhetsz a napi készletből helyből indulással és érkezéssel a Római-parton.
 
Program tartalma:

 

 

Rövid túraleírás:

Gyülekező: 10.00-10.30 Baja-Dunafürdő, vagy Érsekcsanád-kikötő területén

 

Útvonal:

  1. nap Baja, Dunafürdő – Vén Duna – Rezéti ág, Nyári legelő – Baja Dunafürdő
  2. nap Érsekcsanád-Rezéti-ág-Nyári legelő-Vén Duna-Baja, Dunafürdő. vagy az első nap.

 

Vízállástól függően a Cserta Duna látogatható.

Gyors hajóleosztás után a közös lerakodás jön, majd oktatást tartunk, vízre szállunk 11.00 óra környékén utána 14-15 óráig evezünk egy jót kisebb pihenőkkel és kiszállással. Útközben a magunkkal hozott elemózsiákat fogyaszthatjuk.

16-17 óra környékén a hajómosáson, pakoláson is túl leszünk, és mehetünk haza.

Alternatív program: a kisvasutazás, tanösvény látogatás, vagy a Pörbölyi Titán megközelítése gyalogszerrel, esetleg tanösvény látogatás stb.

Szállást a környező kempingekben, szálláshelyeken érdemes keresni.

 


 

Szabályok, feltételek, információk:

 

A programokon létszámkorlát van, a hajók száma limitált. A programleírások nem minősülnek ajánlatnak!

A változtatás jogát fenntartjuk, a képek illusztrációk.

 

Kapcsolat: https://indian-vizitura.hu/kapcsolat/

Facebook: Indián-vízitúra facebook csoport

 

Hasznos linkek

Időjárás: Országos Meteorológiai Szolgálat

Vízállás: Vízügyi főigazgatóság

Út és környezeti viszonyok: Útinform, Katasztrófa védelem

Közösségi közlekedés: Menetrendek.hu