Önkéntesség, szakmai gyakorlat és közösségi ötven órás szolgálat leírása

Sport és nyári élménytábor önkénteskedés Budapesten 14 éves kor felett!

Fedezd fel Budapest egyik legnagyobb nyári táborában az indián kenus vízi élet izgalmas világát és segítsd a kicsiket!

Évek óta telt házas táborainkban több mint 5 féle foglalkozás és 2 féle vízi sportág segítőjeként tevékenykedhetsz akár 4 héten át.

  • Túrakenuzás
  • Tengeri kajakozás
  • Motoros hajózás a „Rabszolgályával”
  • Kreatív foglalkozás
  • Vízitúrázás a lakatlan szigetre
  • Római strandfürdős pancsolás
  • “Vízicsata” és más játékok

Nyári tábor önkéntes munka középiskolásoknak és egyetemistáknak

Ha szeretnél egy fiatal, dinamikus, vidám csapat tagja lenni, akkor jelentkezz nyári táboros önkéntesnek, és még az 50 órás közösségi szolgálatos idődet vagy a szakmai gyakorlatodat is leigazoljuk!

Várunk minden korosztályból önkénteseket is a nyári táborokra. A kenus/kajakos előképzettség hiánya nálunk még előnyt is jelenthet, mert az alapoktól meg tudjuk tanítani neked – szabadidős és túrázós szemszögből nézve.

Az elmúlt évben megnyitottuk kapuinkat a Testnevelési Egyetem és az ELTE hallgatói mellett több más intézmény felé.

50 órás közösségi szolgálatosoknak és nyári tábor önkénteseknek szóló képzési időpontok

  •  2019.04.28. 50 órás közösségi szolgálatos és kormányos tanuló találkozó 11-12-ig.

 

  • 2019.06.15. 50 órás közösségi szolgálatos és kormányos tanuló képzés 09-13-ig

 

  •  2019. augusztus 20-24, 50 órás közösségi szolgálatos és kormányos tanuló képzés 10-17-ig

 

Az Óbudai Sportegyesületben (OSE) több mint 20 éve szervezünk táborokat minden korosztálynak. Büszkék vagyunk rá, hogy manapság már Óbuda mellett több kerületből és településről érkeznek hozzánk gyermekek és fiatalok.

Idén Budapesten az egyik legszélesebb vízi sport és élmény kínálattal rendelkező nyári tábort tudjuk felmutatni.

Turnusaink, vízi programjaink tovább bővülnek, ezért tovább gyarapodik az OSE csapata is!

Kormányosaink és első evezőseink, segítőink vidámak és nagyon lelkesek, telis tele vagyunk fiatalokkal. Nekünk a mindenünk a nyári táborozás és a vízitúra, számunkra a gyerekekkel és fiatalokkal való foglalkozás több mint munka!

Vízitúrás programjainkon nem csak a résztvevők, de a kormányosok és kormányos tanulók, illetve az 50 órás közösségi szolgálatos lehetőséget keresők is tartalmas, rekreációs élményekhez jutnak, új barátságokat és kapcsolatokat köthetnek.

Amit nyújtunk:

  • Türelem, vidám hangulat
  • Szórakoztató, izgalmas nyarat tölthetsz el nálunk
  • Egy lelkes és összetartó csapathoz tartozhatsz
  • Tapasztalt fiatal instruktorokkal és oktatókkal lehetsz, akiktől sokat lehet tanulni
  • Profi felszerelésünk van, amellyel könnyű és biztonságos a tanulás – oktatás
  • Igazoljuk akár a teljes 50 óra közösségi szolgálatodat, amennyiben iskoláddal szerződést tudunk kötni
  • Nálunk hasznosan töltheted el a nyaradat, nem csak “lepapírozzuk”
  • Többféle módon kipróbálhatod magadat nálunk: kreatív programsegítő, média készítő, kormányos tanuló…

 

Amit elérhetsz velünk:

  • Felszínre hozhatod kreatív és játékos énedet
  • Új vízi sportos tudást alapozhatsz meg, ahonnan könnyebben léphetsz tovább az edzősködés, a kalandtúrázás, az extrém vízi sportolás, illetve a motorcsónakozás világba
  • Megtapasztalhatod az „adni és kapni” élményét
  • Ha megtetszik a hangulat, akár éveken át minden nyaradat eltöltheted egy jó vízi csapattal
  • Új barátokra tehetsz szert, és rengeteg lehetőséged adódik másokért tenni
  • Egy csomó gyermekkel is összefuthatsz, akik szeretnének olyan jók / ügyesek / kedvesek / erősek / viccesek lenni mint TE…
  • Mindezt a kortársaiddal együtt átélt felejthetetlen élmények közepette.

 

Ezeket a képességeidet, jól tudsz nálunk hasznosítani: 

  • gyermek és emberbarát alaptermészet
  • felelősségteljes viselkedés
  • jó kapcsolatteremtő képesség
  • hajózásra alkalmas egészségügyi állapot + úszástudás. Erről a résztvevői nyilatkozaton lehet nyilatkozni, nem kérünk külön úszásigazolást.

Előnyt jelenthet még ha:

  • kedveled a vízi sportokat és a természetet
  • szeretsz és tudsz is sokat beszélni, mesélni akár gyermeknyelven is
  • van valami hobbid, speciális tudásod, amit adott esetben be is mutatnál – esetleg másoknak is szívesen megtanítanál az OSE-ban
  • a programok után benne vagy egy jó záró buliban 🙂

 

Regisztrálj E-mailben a tabor(kukac)indian-vizitura.hu címre, majd írd be, hogy 50 órás közösségi szolgálatos, illetve önkéntes vagy!

Mit gondolnak segítőinkről az idejáró vízitúrázók?

„Kedves Indián, Kisindián és Osesok!
Kati vagyok, aki ott voltam az elmúlt két heti OSE nyári sport és élménytáborban a rómain, /majdnem korelnökként/.

Köszönöm szépen a sok segítséget, amit kaptam és nagyon örülök, hogy részt vehettem a pénteki kenutúrán is. Gratulálok, hogy ennyi sok haszontalan, kedves és nem olyan egyszerű gyereket, szülőt egyben tudnak tartani, oktatni és megtanítani nekik az evezést.
Ez nem kis teljesítmény a szervezőktől, segítőktől /kormányosoktól/ – akiket eddig felneveltek, de természetesen Indiántól és tanítványától, fiától Kisindiántól.

Köszönet még egyszer.
Üdvözlettel:
Kati”

 

Referenciáink:

  • 50 főnél is több sikeres önkéntes és szakmai gyakorlat igazolás
  • Több mint száz kiképzett és gyakorlatot szerzett túrakenu kormányos
  • Több ezer fő vízi élményekkel gazdagabb gyermek, fiatal, egyetemista és felnőtt
  • Kormányosaink és közösségi szolgálatosaink több mint 90%-a neves felsőoktatási intézmények (ELTE, BME, SOTE, BCE stb.) tanulóiként folytatják a nálunk eltöltött középiskolás éveiket
  • Általánosságba véve azt tapasztaltuk, hogy magas szintű képzettséget igénylő, felelősségteljes szakmákban és munkakörökben helyezkedtek el a nálunk tanuló evezős gyermekek és kormányosok későbbi életük során.

A változtatás jogát fenntartjuk. Általános leírásaink nem minősülnek ajánlatnak, a képek illusztrációk!

We can speak/write english language (basic level) but our documents, offers, terms and conditions are writed in Hungarian language. We are not full responsible for communications other than Hungarian.

Óbudai Sportegyesület does not take any responsibility for damages resulting from misunderstandings in the translation of the programs, services and descriptions on the site in any other language.

Thank you for understandig!

from to
Nyári tábor Programok
Óbudai SE vízitelep, 28, Rozgonyi Piroska utca, Római Terrasse lakópark, Rómaifürdő, III. kerület, Budapest, Közép-Magyarország, 1031, Magyarország Map